Kevesen tudják, de nemcsak egyetlen gyermeknap létezik. A Nemzetközi Gyermeknapot először Törökországban ünnepelték meg 1920-ban, általánosan elterjedt az 1925-ös genfi Gyermekjóléti Konferencia után lett - nem tudni azonban, hogy miért éppen június elsejére esett a választás. Az Egyetemes Gyermeknapot az ENSZ 1954-ben javasolta, azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.

Hogy jó-e gyereknek lenni vagy sem, az nagymértékben függ attól, az ember fia hova született. A világ legszegényebb tájain a gyerekek a családfenntartók, mert nekik kevesebb bért lehet fizetni, mint a szüleiknek, másutt fegyvert nyomnak a kis emberek kezébe és egymás ellen hajtják őket, vagy martalékul lökik őket a szexuálisan elferdült felnőtteknek. Még Európában is találunk olyan országot, ahol az utcagyerekek falkákba verődve guberálnak vagy koldulnak.

Egy társadalom fejlettsége azon mérhető le, hogyan bánik a gyengékkel - és ebbe a csoportba a gyerekek is beletartoznak.  Mi értelme van a gyermeknapnak? Hiszen egy napba úgysem lehet belesűríteni azt a szeretetet, azt a gondoskodást, amire a világ összes gyermekének alanyi jogon kellen járnia az év többi napján is.

Ezeknek a világnapoknak az az értelmük, hogy felhívják a figyelmet valamire: a gyermeknap a gyerekekre. Az természetes, hogy az ember mindent megtesz a gyerekeiért, gondoskodik röluk, szereti, neveli őket egész évben. Legalábbis így lenne természetes. A gyermeknap azonban más, ilyenkor minden csak róluk szól. A gyermeknap arra is jó: figyelmeztet rá minket, hogy a jövőnk az utódainkban rejlik, és olyan lesz, amilyenné mi neveljük a gyermekeinket.

Amikor a postás újabb számlaleveleket dob be a postaládába vagy az élelmiszerboltban a kasszánál kell szembesülnöm vele, hogy a fizetésemnek márcsak a romjai vannak a számlámom, nem egyszer eszembe jut: de jó lenne újra gyereknek lenni! Mert hát mi gondom volt akkor? Igaz, rettenetesen rettegtem az oroszóráktól, facsarta a szívemet az első viszonzatlan szerelem, újra kipécézett magának valamelyik nagyobb szájú gyerek, de ezek a mostani, felnőtt létemből eredő problémáimmal összevetve eltörpülnek.

Akkor még csak saját magamért kellett aggódnom, most nyomja a vállam saját családom,  a mindennapok gondja. Bizony, cserélnék néhány napra, és pihenés gyanánt a mostani eszemmel oldanám meg az akkori konfliktusaimat, aztán visszazökkenhetne az idő, bánná a fene.

Amikor gyerek voltam, alig vártam, hogy felnőjek, az idő pedig csak nem akart múlni. A tanévek csigalassúsággal haladtak, a szünetek valamivel gyorsabban, de még mindig nem elég sebesen. Aztán felnőttem, s már a gyerekem is felnő lassan. Innen visszatekintve pedig már azon kezd el tűnődni az ember, hogy hová tudott eltűnni ennyi év.
video.xfree.hu/