Egy 2007-ben készült felmérés szerint a férfiak 19, a nők 49%-ának vannak visszeres panaszai. Az életkor előrehaladtával a megbetegedés előfordulási aránya drámaian nő: míg 30 és 39 év között 20%, addig 50 és 59 év között már 44, hatvan év felett pedig már 59%-os. Az idősebb korosztály körében jelentkező magasabb előfordulás azonban nem kizárólag tekinthető a korral járó következménynek.
A fiatalabb korban észlelt, még könnyebben kezelhető, visszafordíthatö kezdeti tünetek megfelelő terápia hiányában később súlyosabb formában jelentkeznek az idősebb korosztály körében. A visszerek kialakulását az öröklött hajlanom kívül nagymértékben növeli az ülő-és állómunka ( tartós egyhelyben állás, vagy ülés ), a túlsúly és a terhesség. Sokan a várandósság alatt, illetve szülés után tapasztalják meg a visszerek megjelenését.
Komoly szövődmény a mélyvénás trombózis, amely már jelentős fájdalommal, duzzanattal, kékes elszíneződéssel jár, életveszélyes következménye tüdőembólia lehet. A visszérbetegségek kezelésében különösen fontos, hogy már az első panaszok jelentkezésekor - még akkor is, ha az csak esztétikai vagy alig zavaró - forduljunk szakorvoshoz. Ilyenkor nemcsak a szövődményeket előzhetjük meg, de a kezelés és gyógyulás is jóval egyszerűbb, gyorsabb lehet. A visszeres panaszok kiújulása ellen életmöd-változással és rendszeres szűrővizsgálatokkal védekezhetünk.
Az antivisszér -program
1.) Le a plusszkilókkal! A jelentős túlsúllyal rendelkező beteg nehezebben mozog, kevésbé képes aktív mozgásra. Ezáltal az erek munkáját segítő izompumpa is kevésbé működik, ami visszerek tágulatához, lábdagadáshoz, lábszárvizenyőket okoz.
2.) Visszértorna. Normál testsúlyú egyének számára is fontos időt szakítani a rendszeres testmozgásra. Minden olyan mozgás, ami az alsó végtagok izmait megmozgatja jó hatású, azaz segíti az erek munkáját, az izmok, kötőszövetek és a bőr vérellátását.
3.) Táplálkozással a visszerek ellen. A visszerek elkerüléséhez nélkülözhetetlen nap, mint nap biztosítanunk azokat a tápanyagokat, amelyek segítik az erek állapotának megőrzését.
4.) Megelőzés gyógynövényekkel. A rendszeres torna és a megfelelő étrend mellett a megelőzés érdekében alkalmazhatunk különböző táplálékkiegészítőket, gyógynövényeket is.
5.) Szúrós csodabogyó, szőlőlevél, varázsbogyó, tigrisfű és vadgesztenye tartalmú táplálékkiegészítők és krémek hatékonyan alkalmazhatók a visszeres panaszok megelőzésére és kiegészítő kezelésükre.
