Súgó   Regisztráció   Belépés
Angelina Jolie VS. Catherine Zeta-Jones
2010. Szeptember 04. Szombat | 35. hét | 247. nap | 01:39 | Rozália


Árvíz van lassan mindenhol!!

       Már a kis falvakat, ahol nincs is folyó vagy patak, is elöntötte a víz.

     Én Ózdfalun lakom Pécstől 35km-re ahol az eset történt.Nekünk csak egy amolyan kanárisunk van,de az is a falu végén van.
     Egyik reggel amikor édesanyám felkelt és felvitte, ebben az egyutcás faluban,a közeli buszmegállóba a kistestvéremet vette észre hogy egy házba majdnem betört az árokban lévő víz.Az árkok,hála istennek csak az egyik felén,annyira meg voltak telve, hogy teljesen kiléptek a medrükből.Ki kellett hívni a tűzoltókat hogy szivattyúzzák ki a vizet az árkokból a másik oldalon lévő árkokba.A társasházból a lakók ki sem tudnak jönni, mivel a ház elejét homokzsákokkal vették körbe hogy ne törjön be a házba a víz..Az országutat pedig keresztben fel kellett törni így az autók sem tudnak se ki se be menni.Ezt átmenetileg úgy korrigálták,hogy egy amolyan fapadot tettek rá homokkal alatta.
     Nem jobb a helyzet a járdákon sem.Ott is áll a víz.
     És a két falut,Bogádmindszent-Ózdfalu,összekötő országúton,ami amúgy is tönkre van menve,mivel tele van kátyúkkal, is elöntötte az árkokból kifolyó víz.
Nagyon rossz a helyzet, de a lakók nem adják fel.
     Mint a hírekben is hallottuk Pécsen semm jobb a helyzet.Egy családot ki kellett költöztetni mert betört a házukba a víz.És néhány út is beszakadt vagy leszakadt vagy annyira áll rajta a víz,hogy nem lehet rajta átmenni biztonságosan így sok autóbusz is kerülővel közlekedik vidékről is.(Nekünk is kerülővel kellett jönnünk.)
     Nekünk még szerencsénk van,hogy meg tudtuk előzni a hatalmas károkat,amellyeket a víz okozott volna a házakon.


Létrehozva: 2010-06-02 12:03:57, Módosítva: 2010-06-02 12:03:57
A cikket írta: hajnalcsillagg
Olvasások: 2385, Kommentek: 38
Főkategória: Belföld, Alkategória: Baranya, Somogy, Tolna

Kommentek (38)Írok kommentet
Ácsné Évi 2010-06-29 14:11:31 (#38)
Kedves Overdose!
Elismerésem minden segítő kéznek, akik helytálltak és helytállnak az árvízsúlytotta területeken.
Biztos vagyok abban, hogy a "többiek"-ből is voltak és vannak ott azért néhányan!
Az igazi segítők nem döngetik a mellüket, ha segítettek...
overdose 2010-06-29 07:31:50 (#37)
A jobbik és a Gárda ott volt edelénybe a többiek hol voltak? akik nem épitettek gátat?
László Attila 2010-06-08 06:36:35 (#36)
Írtam valahol, hogy az árvíz politika semleges. Ezennel visszavonom.. A dunai védekezők miért csak most - saját megélt tapasztalatuk alapján - jöttek rá, hogy a hajók hullámokat keltenek? Miért csak most jöttek rá, hogy a keltett hullámoknak másak a tulajdonságai (szint, nyomaték, stb.)?
Vagy: Miért a polgármestereket kell kiképezni az árvízi védekezésre, akik csak 4 évre választhatók? És mondjuk 12 év múlva egy harmadik polgármester esetén nem lesz némi "szakmai vita", a "ki ért jobban az árvízi védekezéshez? Nem lehetne polgárőrparancsnokot, településőrt, stb.? A Vízügynél fejetlenség, szervezetlenség van: a műszaki része ki van szervezve profitorientált cégeknek. Az sem hangzik el a médiában, hogy az utolsó Hernádon lemenő árhullám, minek a következménye: A Szlovákok elengedtek egy tározót. Állítólag ők bejelentették a magyar vízügynek. A vízügy meg gondolom megköszönte. Muszáj cinikusnak lennem! Miért nem ellenkezett a vízügy? Talán úgy gondolták, jobb, ha most engedik el a szlovákok a tározót, amikor még mindenki a gátakon, mint akkor, mikor már hazamennek a vidékiek?
A mindenkori államnak igenis van felelőssége a kialakult helyzetért, mert megtűrte a dilettantizmust, ne adj isten a mutyizást.

Ácsné Évi 2010-06-07 23:51:53 (#35)
Kedves Lajos!
Igazad van! De nem kívánom neki, hogy érintett legyen...
Inkább én kérek helyette bocsánatot azoktól, akik viszont most kétségbe esetten
küzdenek az ár ellen, és szembe kell nézniük a következményekkel...
...mert nem tudja mit csinál...
Kalmár Lajos 2010-06-07 23:30:36 (#34)
Kedves Ácsné Évi! Bocsánatot önmagától, kényszer nélkül az kér, aki belátja, hogy rosszat tett, és furdancsolja a bűntudat.Ahhoz viszont elöbb meg kéne értenie, hogy mit tett.Szerinted meg fogja érteni, amíg ő maga nem lesz érintett?
Bencsis Zoltán 2010-06-07 11:23:40 (#33)
Szerintem tisztelt "PAGE" a csatolt kép /a wc csésze /betalált nálad:ennek Három oka lehet!!!! 1.Ott születtél...2.Személyi igazolványodba bejegyzett lakcímed lehet a szép fehér csésze...3.Belevaló ember vagy!!!!
László Attila 2010-06-06 19:13:15 (#32)
Kedves Kovács József!
2 hete találkozhattál volna velem a gáton Edelényben. Akkor, én azért voltam ott, mert a valamikori első munkahelyem Edelényhez köt, illetve vannak környéken (Ládbesenyő) élő rokonaim.
Örülök, hogy a segítőkészséged nagy, gratulálok hozzá. lehet, hogy fogsz velem találkozni, ha hívnak, ugyanis most a katasztrófavédelemnek ajánlottam fel a szaktudásom (szivattyú, munkagép, stb.) Az imént kerültem elő. Igaz egy polgármester hívott, nem a katasztrófavédelem és egy diesel szivattyút indítottam be. (Szegények olyan szar gázolajat kaptak, vagy soká állt a szivattyú, hogy az üza rsz-e tiszta szutyok)
Egyébként Orbánék még más településeken sem viszik túlzásba a segítséget. Illetve nem is ez a gond. Fejetlenség, szervezetlenség mindenhol. A vízügynél nem tudják kapásból (ügyelet) az illetékesek telefonszámait. A műszaki része pl. ki van szervezve egy sárospataki kft.-hez.
Halmajon 3 napja pl. sztrájkoltak a közmunkások.
Abban igazad van, a többség még mindig mástól "fentről" várja a megoldást. Most pedig az összefogás ideje jött el. Ezért írtam: Az árvíz politika semleges. (a szegényt ugyan jobban sújtja). Az árvizet nem pártok, vagy kormányok tudják megállítani, hanem az emberek.
Nos amit a rendőr-gárdista ellentétről mondasz nem vonom kétségbe. Egy kérdésem lenne: Milyen arányban vettek részt Szendrőn a nem közmunkás helybeli önkéntesek?

Magyar Péter 2010-06-06 19:02:11 (#31)
Az MSZP ördögi táncához eddig is a Fidesz húzta a talp alá valót, csak most a táncot is ő fogja ropni (2/3), és a talp alá valót is ő fogja húzni. A nemzetközi pénzügyi hatalmak által neki vetett koncon nem akar osztozni senkivel, egyedül is végre tudja hajtani az új világrend készítők akaratát. A Bilderberg csoportot Martonyi képviseli ebben a végrehajtásban, de Orbán is tagja valamely szabadkőműves páholynak, és már kitörölni sem lehet a zsidók s@ggéből, úgy bele van már száradva. Ha időben nem fogjuk meg az elszaladó szekeret, akkor hazánk most esik bele az izraeli gyarmatosítók, és a bank arisztokrácia szorító karjaiba. Lázár, Mesterházi, Aliza Bin-Noun vasárnap tartottak megemlékezést Izrael megalakulásának 62. évfordulója alkalmából Hódmezővásárhelyen, a zsinagógában, a miniszterelnök megválasztása utáni napon. Ugyanaz a trágyadomb maradt hatalmon, csak átkeverve, az eddig fölül lévő sz@r alulra került, de a trágyadomb maradt.
(Csak mellesleg jegyzem meg, a felkavart trágya sokkal-sokkal büdösebb, mint aminek már megszáradt a teteje!)Az Eyjafallajokull vulkán hamuja is ideért, rövidesen mi is megérezzük a felkavart trágyadomb szagát. 850.000 érzékenyebb orrú honfitársunk már érzi is biztos.

2010 május 29 gyásznapként fog bevonulni a magyar történelembe. Undorító volt látni a sok hazaáruló férget, ahogy összekapaszkodtak Orbán felesketése alkalmával. Negyed órát ecsetelte a likudos, szabadkőműves, új világrend építők, és a zsidó nagytőke tökeit szopogató kipás féreg, hogy ők igenis forradalmat csináltak. Hogy valósult meg a nagy nemzeti egység, ha 2.911.017 szavazójogú állampolgár el sem ment szavazni, és egymillió meg a Jobbikra szavazott. Most meg a Fidesz kormányprogramját is csak ők szavazták meg a 2/3-adjukkal, 107 képviselő nem fogadta el azt, nagyon helyesen, mert mit lehet elfogadni azon, ami nincs. Gyásznap ez a mai, de kezdete is a globális nagytőkét kiszolgáló diktatúrával szembeni nemzeti ellenállásnak. Az új, nemzetellenes kormány minden, a nemzet érdekeit sértő intézkedését bojkottálni kell, és minden, a húsz év alatt elkövetett mocskosságukat nyilvánossá kell tenni. Ennek a diktatúrának, érintettsége folytán, semmi szándéka nincs az elszámoltatásokra, a lengyel mintára történő luxusnyugdíj megvonásokra, a közbiztonság nemzeti elégedettséggel járó megvalósítására, a multik kedvezményeinek az eltörlésére, valamint az államadósság újratárgyalására. Orbán már megy is Brüsszelbe, megnyugtatni a nemzetközi nagytőkét és bankokat, hogy van még mit ellopni ettől az országtól, és ezért nyilván teletömik a zsebét a féregnek. Gyásznap ez a mai, gondoljatok csak szavamra az elkövetkezendő furcsa napokban, amelyek tán semmivel sem lesznek mások, mint az eddigi húsz év alatt, de nemzetünk megmenekülése a világhatalmi törekvéseket megvalósítani akaró külső és belső erőktől, immár egyre nehezebbé fog válni. Egyetlen reményünk a Jobbik, a Gárda, és az egymillió hazafi, aki helyesen látta, hogy a Jobbik programját szóról-szóra kell megvalósítani. Orbánnak a szeme homályos, hogy ezt nem akarja észrevenni, mint az a szedett-vetett fércmű, amit ő a kormányprogramnak nevez. Hazánk ugyanolyan szégyene ő, mint az eddigi húsz évben népünk nyakán lógó senkiháziak. Csöbörből nem vödörbe kerül vele az ország, hanem egy mély és feneketlen katlanba. Éljen Magyarország, éljen a Szent Korona, és vesszenek a hazaárulók!
kovacs jozsef 2010-06-06 15:02:04 (#30)
Tegnap egész éjjel védekeztünk Boldván, sikeresen, köszönet egy az Orbánnak írt levelünket olvasó Nyíregyházi polgártársunknak, aki 1000 db zsákot hozott Boldvára!

Orbánéktól nem kaptunk többet, ez a szégyen! Boldva település a ,,Jóistennek", nekünk és a felhívásunknak köszönhetően megúszta a nagyobb elöntést, a még nagyobb károkat. Mindössze 2 centin múlt a település sorsa. Megállt a Boldva vízszintemelkedése és nem gyengült meg sehol a gát, amíg ott voltunk. Miután elhárítottuk Boldván a települést közvetlenül fenyegető áradatot, azonnal továbbmentünk segíteni, a még nagy veszélyben lévő településeken. Jelenleg Szendrőnél, ahol beszakadt az út, nyúlgátat építünk. Szendrőn több kellemetlen tapasztalatunk volt eddig, de az újabb segélykérést nem utasítottuk vissza. Itt történt meg velünk az a eset is, hogy rendőrök nem akarták átadni a zsákokat a gárdistáknak a töltésen addig, amíg egyik idősebb Pest megyei bajtársunk rájuk nem üvöltött következő módon, szó szerint: ,,Melyik az a rendőr aki nem hajlandó a zsákot tovább adni a gárdistáknak? Talán nem Magyar anya szült benneteket?" Ezek után mindjárt elindult a zsákok átadása.....

Felháborítónak tartjuk azt a helyzetet amit Orbán-Pintér páros kijelentései okoztak a helyreállítással és újjáépítéssel kapcsolatba, illetve azt, ahogyan a cigányok sajátos módon értelmezték azt. Több településről is jelentették bajtársaink, hogy abbahagyták a mentési munkákat a cigányok, mert nekik Orbán új házakat fog építeni. Boldván is az addig ,,nem közmunkás" dolgozó cigányok abbahagyták a védekezést és már csak azon tanakodnak, hová építtessék Orbánnal a házaikat, be akarnak költözni a faluközpontba, amit kevésbé önt el a Bódva. Tegnap már nem voltak a gátakon. Nem baj, mi védtük a falut tovább. Ez csak elszomorított bennünk, hogy pénzünkből, a befizetett adóforintjainkból ezeknek a cigányoknak bőven fog jutni megint, ismét ennek a népcsoport szaporulatához járulunk ,,önkéntesen" hozzá, akik semmivel sem járulnak hozzá hazánk fejlődéséhez és hazánk védelméhez. Remélem képviselőink szóvá fogják tenni a parlamentben ezt a gyalázatos helyzetet és kiharcolják, hogy az élősködőket a hozzáállásuknak megfelelően segélyezzék ezek után. Szerintünk ezt várja el Orbán Viktortól és kormányától a Magyar Nemzet teljessége, azok is mind, akik a Fidesz-re szavaztak a megvett cigányok kivételével!

A gátakon védekező gárdisták
kovacs jozsef 2010-06-06 14:43:44 (#29)
Nos László Attila gondoltam,hogy nem fogod szó nélkül megállni és meg szólítás nélkül húzod nekem az ívet de sebaj barátom,megszoktam!Egyébként meg ezt csak azért írtam mert van,volt olyan hozzászólás"lehet,hogy pont nem itt" amiben igencsak acsarkodtak e két szervezet ellen és én ezeknek az embereknek szántam az előző írásom!Egyébként meg estére megyek vissza a gátra és szívesen találkoznék ott veled politika mentesen!Szép estét billentyűhuszár barátom!
László Attila 2010-06-06 10:25:04 (#28)
Nos!
Immár tényként megállapíthatjuk, hogy az árvíz politikailag semleges. Viszont - esetleg vitára adhat okot - az árvízvédelem nem.
Tények:
- Jön az ár és ami az útjában áll, mindent fenyeget.
- Vannak kiemelt fegyelmet, védekezést igénylő települések (politikai és választói szempontból) és vannak települések.
- Edelényben átszakadt a gát, annak ellenére, hogy akár jószándékú, akár politikai szándékkal, kiemelt segítséget kapott. (Edelény belvárosa, de 2 héttel ezelőtt a finkei rész úszott, és a belváros védésekor, még az ellátást biztosító önkormányzati dolgozók sem tudták, mi újság Finkén)
- Vannak települések Edelény környékén, akiket elvágott a víz (pl. Ládbesenyő, Balajt) Ezek nevei még az elzárt települések sorsiban sem szerepel.
- Vannak települések a Bódva mentén, akik sem 2 hete, sem most, semmi külső segítséget nem kapnak (víz, élelmiszer, állami, vagy önkéntes erők) mivel csak néhány száz lakossal bírnak.
- Vannak, akik jól járnak (pl. bányatulajdonosok, stb.)
- Vannak akik rosszul (pl. a lakásbiztosításról kiderül, a töredékét kapják a tényleges káruknak.
- stb.
EGY DOLOG BIZTOS!!!
Nem az államnak kell megoldani ezt a problémát, hanem a politikamentes összefogásnak. Ne azért acsarkodjon 1-2 jobbik szimpatizáns, hogy a Gárda, vagy a Jobbik ott volt a gátakon és a sajtó elhallgatja, hanem azért, mert rossz szervezettségű a védelem. (Én is ott voltam a gátakon, engem sem említett meg a sajtó, mert nem azért mentem oda, hogy én legyek az új Vesselényi!)
Az is biztos, hogy a védelem szervezése - mint minden - a média befolyása alatt áll. (Meg nem említett településekre még ivóvizet sem, kiemelt figyelemmel bíró településekre, még katonai helikoptert és búvárokat is)
Amit az olvasóknak és a hozzászólóknak illene eldönteni:
1. Tud-e segíteni a jelen helyzetben a védekezésben, mentésben, kártalanításban, stb.?
2. Ha tud, akkor, egyáltalán áll-e szándékában segíteni?
Mert ha valaki nem tud segíteni, akkor az ne ossza az észt annak, aki tud, arról, hogy mit, hogyan kéne. Vagy: Ha valaki tudna segíteni és ilyen, vagy olyan okból nem kíván, akkor az a hozzászólása előtt ezt rögzítse és - vagyunk néhányan - ennek a ténynek tudatában (nem) értékeljük a véleményét.
(És vannak olyanok, akik miközben az áldozatok mentik a menthetőt az utcafronton, addig a kert felől kirámolják a lakásukat.)
kovacs jozsef 2010-06-06 08:07:08 (#27)
Tegnap este érkeztem haza Edelényből és az egész belváros már víz alatt volt!Hiába raktuk a zsákokat!Egyébként meg aki kételkedik a Gárda és a Jobbik ottlétében az bármikor leutazhat és akár zsákolhat is vállvetve ezekkel az emberekkel ott ahova nem jut el a hazug média kamerája!
Na,szebb jövőt emberek!
Árkosi Hajnalka Rita 2010-06-06 06:11:14 (#26)
Szerintem egyáltalán nem küzdök értelmi zavarral, és nem vagyok LINK!!!(kikérem magamnak).És igen is szoktam olvasni és képzeld még könyvet is írok,tehát igenis szoktam olvasni!
És nem kéne ismeretlen embereket megítélned az alapján amit írnak!!
De én megbocsájtok mert Isten is azt mondja,hogy szeresd felebarátodat, mint saját magadat!!!
Horváth Andrea 2010-06-05 19:40:46 (#25)
Szerintem Page, meg emeld fel a seggecskédet, és segíts, ne kritizálj! Alacsony szinten, mély sötétségben Te élsz! Nem ott guggolsz a WC-kagylóban?
Ácsné Évi 2010-06-05 18:55:37 (#24)
REmélem PAGE nézte a Tényeket!

Minimum 1 bocskérés dukálna a részéről a kommentjei miatt!!!!!
Kalmár Lajos 2010-06-05 18:13:58 (#23)
Page nem feltétlenül, hülyeség amit leírsz. De nagyon rosszkor és rossz helyen tetted. Azonkívül több alapvető problémát figyelmen kívül hagysz. Ilyen témában ha megszólalsz, jó lenne ha alaposabban körüljárnád mielött leírod. Nem kéne embereket megbántani, egymás ellen hergelni amikor összefogásra lenne szükség.Most egy vészhelyzet van, amit el kell hárítani. Az újjáépítésnél, majd jöhetnek a gondolataid, de egyenlőre nem itt tartunk. A másik ami miatt gondolkoznod kéne, jelenleg olyan területek úsznak, ahol a büdös életben sem volt áradás.Szóval, elöbb nézelődik, tájékozódik, aztán gondolkozik és utánna ír....Szerintem ez a helyes sorrend....Persze ez csak egy tanács, a billentyű a tied....
Komment PAGE 2010-06-05 14:04:56 (#22)
Elgondolkodik az ember, ekkora sértésre (vagy is inkább) sötétségre, miként lehet visszahatni úgy, hogy azonosan alacsony szintre ne süllyedjen a válasz. Óhatatlanul is közölt tény, hogy értelmi zavarral küzd az író amellett, hogy olvasni nem szeret. A stílus éppen olyan, mint ami Link látható az értelmetlenül és ok nélkül őrjöngő tömeg részéről. Másik példát csak azért nem teszek ide, mert azt, még annyira sem értené, mint az eddigi írásom.




Sajnálatos, hogy képesek az emberek egy képnél annyira leragadni és attól tovább lépni képtelen módon saját kicsinyességükkel tajtékozni, mint azt a fenti példa is remekül szemlélteti. Leírtam, amit gondolok és azt is, amit látok. A nyavalygás helyett pedig inkább értelmes gondolatokkal kellene ide megjelenni, mint aposztrofálni másra, idegenre laikus és utálatos módon.
Horváth Andrea 2010-06-05 10:34:16 (#21)
Igen Page! Szemét módon bántasz meg olyan embereket, akik semmiről nem tehetnek. Hát nem elég nagy baj, hogy ebbe a nincstelen világba még egy élet munkája is tönkremegy? Nem szólal meg a lelkiismereted?
Én mélyen sajnálok mindenkit, akik ebben a szörnyű helyzetben vannak, bár sokat segíteni nem tudok, gyesen lévő kismama vagyok, de annyit( ha nem is sok), felhívom a segélyvonalat. Ha tehetném nő létemre is mennék akár zsákolni is, vagy bármit segíteni.
Az ilyen emberek, mint te, nem valóak társadalomba. Te és a hasonló felfogású emberkék birkacsordába valók!
Ha már nem segítesz nekik, legalább ne bántsd Őket.
Még annyit fűznék hozzá, én sem ártérben lakom, mégis a garázsunkban lévő szerelőaknából napi kétszer 50-60cm vizet szívatunk ki. Erről is mi tehetünk,Page?
Én csak annyit tudok kívánni, hogy minél előbb oldódjon meg ez az áldatlan helyzet, erőt, kitartást! Ilyen majmok, meg akik szemétkednek, minél előbb verje meg az Isten!
Kis Elek 2010-06-05 10:09:03 (#20)
érdekes dolog ha az utcán él akkor honnan nettezik? és miért sértegeti az embereket
Ácsné Évi 2010-06-05 09:32:44 (#19)
Értjük mi, értjük!
E.PAGE arról ír, hogy vannak, akik visszaélnek a helyzettel...nem köszönettel veszik a segítséget, hanem elvárják. Esetleg több káreseményt, kárigényt jeleznek, mint a valóságos.
De nem ezekből az esetekből kell megítélni a jelen helyzetet. Most nem azokból az emberekből van több,
akik alaptalanul kihasználják a jóhiszeműek segítségét. Itt, most valódi szenvedő, bajba jutott családokról van szó, akiken ha nem segítünk, az a bűn!
Mint ahogy az is bűn, ha nem segítünk a hajléktalanokon, a munkanélkülieken, az éhező gyermekeken, a télen fagyoskodó időseken, betegeken, stb.

PAGE még biztos nem szorult mások segítségére, a házát is olyan helyre építette, ahol nincs árterület.
Megjegyzem, a mi házunk sem árterületen épült, mégis a belvíz fenyeget...
Talán számítottunk arra, amikor építkeztünk, hogy egyszer majd kimossa alólunk a talajvíz a házat és majd akkor, juhé, kapunk újat???

Igaza van Hajnalkának, jobban át kell gondolni, hogy mit és hogyan írunk le.
Ha valaki nem képes arra, hogy mások helyzetét átérezze, az inkább ne írjon semmit!



Árkosi Hajnalka Rita 2010-06-05 08:37:07 (#18)
KÖSSZ!!
Árkosi Hajnalka Rita 2010-06-05 08:36:18 (#17)
Én úgy gondolom,hogy nem kellet volna ilyeneket írnod!!Mert azért átgondolhattad volna,hogy hány ember lelki világába gázolsz bele ezekkel a kijelentésekkel!Nem tudom,hogy te mért vagy ilyen gonosz,de jobb lesz ha leszoksz róla mert én figyelni foglak úton-útfélen!!
Legközelebb mielőtt kommentárt írsz gondold át jól hogy mit is írsz le és HOGYAN!! Mert ez sem mindegy!!
És ne írj ilyen sokat mert az ember belefárad elolvasni ezt a hosszú szöveget!!!
Eladásos PAGE 2010-06-04 23:24:37 (#16)
Lassan úgy kell értékelnem az írottakat, hogy az olvasók vagy nem értik az írott tartalmat vagy nem veszik a fáradságot annak végigrágásán értelmezésén. Az állandó siránkozás sehová nem vezet. Semmit nem old meg.
Ők, akik az utcán élnek, mert elveszítették életüket, vagyonukat nekik mi jut?! Vélem, attól boldogok lennének, ha fedél lenne fölöttük és lenne egy forró tányér "leves" naponta az asztalon! A gazdagnak ki bőségben él, semmi nem elég. A sors büntetése, a természet ellen elkövetettért kegyetlennek és felháborítónak ítéltetett. A megnyugvás, hogy mások ismét gazdaggá teszik, tehetik visszaadják mindig ha elveszített valamit, folytathatja-kezdheti elölről életét ott ahol abbamaradt, mert neki ez jár!

Borzalom!
Miért járna több annak, aki ártérre építette Palotáját, mint annak, aki az utcán él évek óta fedél, élelem, tisztálkodás és tiszta ruha nélkül!? Miért kell a sok annak, akinek a kevés nem elég!? Ki mit visz magával az utolsó nagy útra?! ... bankszámláját(?) a házát(?) ... értékeit? Neeem, kérem semmit! A rokonoké minden!

Aki az utcán él, és hal, neki mi jutott a "jó" emberekből!? Neki mi jut a lenézésen, megvetésen túl!? "Ingyenes", önkormányzati temetés...

Nekik miért nem jár az újonnan épített ház, meleg étel, tiszta ruha? .. bútor, hűtő, tv ...luxus?

Ha a "saját kicsinyességén túl is képes lenne látni, akkor értené amit mondok" ... Értse mindenki azt, hogy a segítség nem jár! Adható és kihasználható általa a hiszékeny és jóhiszemű. És ez, bűn!
Bűn másoktól várni-elvárni dolgokat.

Az önkéntesség a jóhiszemüség pedig még, győzködhető. Akik nem fásultak el a fölösleges szélmalom harctól, akiknek mindegy mit csinálnak, mert valaki, alapítvány, állam fizeti a munkájukat ők bárhol dolgoznak ahol a természet megmutatta erejét, feltárta igazát. Ha belátják az értelmetlenséget, akkor magára marad az, aki csak a mások hátán akart élősködni, gazdagodni.

... hol vannak "ekkor" a munkanélküliek?
Ácsné Évi 2010-06-04 22:33:21 (#15)
Ja, és jobb a segítők között lenni, mint a bajba jutottak között.
Vagy ki az, aki cserélne az árvíz sulytotta területeken élőkkel?

Eladásos PAGE szerint "A magyarság egy ügyefogyott banda"...Ön nem magyar?
Ácsné Évi 2010-06-04 21:50:04 (#14)
Furcsa gondolkodása van Önnek Eladásos PAGE.
Persze sok ok-okozati összefüggést lehet keresni és találni, lehet keresni és vádolni a felelősöket...
De ettől még a nyomorúságban szenvedő emberek problémája nem fog megoldódni.
Gondolja kedves Eladásos PAGE, hogy azok a szerencsétlen családok, akiket az éjjel alvás helyett a vízből kellett kimenteni olyan jót szórakoznak, és élvezik, hogy "nyavalyoghatnak"?!
Hol él Maga?! Kívánom, hogy soha ne tapasztalja meg, milyen érzés elveszteni az otthonát, éjnek ídején fölriadni arra, hogy betört a lakásába a víz!!!
overdose 2010-06-04 20:06:38 (#13)
A viz és a tűz az emberek legnagyobb ellensége ellene nincs mit tenni
Ambrus Gábor 2010-06-04 14:06:19 (#12)
hol vannak a gátak évek óta nem épitik
Ambrus Gábor 2010-06-04 14:05:20 (#11)
akinek milliárdjai akkor ralta lehet segiteni
Eladásos PAGE 2010-06-04 10:52:36 (#10)
Vérlázító ez a nyavalygás! Vérlázító, hogy mindent "eseti kár" megoldását, finanszírozását mástól-másoktól várnak egyesek!
L.A. írásából is kitűnik ez. Ha szépen süt a nap és van "ötven cm" magas víz a folyó medrében, akkor még közelebb kezdenek építkezésbe hozzá, mert a kilátás ... és a ... kényelmi gyönyör ott adott. Akkor is nyavalyognak, mikor ÉRDEMBEN felmérni kellene, hogy a területre szabad e építeni!(!) lakó vagy egyéb ingatlant. Ha tiltásra kerül, akkor pedig azon háborognak és keresik az ellenszerét!
Tipikus példája ennek a "Balaton" déli part. A víz "eltűnésével" egy sorral mindig nőtt a település szélessége. A nád kivágásra, a terület feltöltésre kerülve egymás után épültek a nyaralók a "semmire". A hatóság a tavat lett kénytelen "lecsapolni" kordában tartani hogy a "vagyon" ne sérüljön, holott a házakat kellet volna ledózerolni és keményen büntetni ... de a pénz nagy úr! És ez történik mindenütt...
A magyarság egy ügyefogyott banda. Mindenben a kibúvást és a mások felelősségét akarja. Soha nem képes belátni a saját hibáit. Víz partra speciális építési és terep rendezési eljárásra van szükség. A házak elrendezése és a víz járta terület kiválóan példázza, hogy hova nem lett volna szabad építkezni és az adott településnek ezt a természeti törvényt be kellett volna tartani!
A vezető azért a főnök, mert amit enged, azért valami felelősséget magára vállal. Egyébként aki nem érti, hogy egy folyamat végén járunk, és a körülmények változásával a "röghöz ragaszkodásnak" vége, aki nem akarja érteni, hogy évenként hol ezért, hol más okok miatt de visszatérően a "káresemény" tényeként közel negyed milliárd volt A KIADÁS az elmúlt évben. Ez többnyire visszatérő újra és ismét ... kiadásokból is jött. Azokat a házakat, amiket az állam építtetett egykor az áradás után újjá, meg kell ma nézni! Értelmetlen és fölösleges kiadás volt! Vissza építettek sokat az árterületre. Miért? Mert "Jolánka" nem tudott attól a kicsinyke kerttől elszakadni "érzelmi" okokból. Ma ismét elvárja az immár sokadik segítséget új bútorra, hűtőre, tv-re és mindenre.
Ennek miféle értelme van?!
Mi értelme állandóan fenntartani azt, ami mások jóindulatából él?
Azt, ami másokra utalttá teszi az embert!?
Ami állandóan elviszi az erőforrásokat értelmetlenül elúsztatott javak és erőforrások formájában!?
Ma az emberek többsége "kő" házban lakik. Amikor a települések elkezdtek kialakulni "víz partokon" ennek az építkezési lehetőségnek igazi híre sem volt. Az efféle "igazi" épületek mindenütt magasabb helyekre épültek és nem véletlenül. Ma a házak "lecserélésével" semmi természetbeli lehetőséggel nem számoltak/nak, csak a saját kényelemmel és avval, hogy "modern" a szomszédnál "jobb" épület kerüljön oda. ... ezekről lehet vitatkozni de teljesen értelmetlen!
Amikor az "ember állat" a pillanatnyi --haszonért-- kivágja az erdőt, mert egy nullával hosszabb, így "szebben" mutat a bank számlája, ma amikor az időjárás változások korát éljük, amikor az iskolázottság és az értelem olyan szinten áll, mint még soha! El kellene fogadni a változtatás szükségét! Azt, hogy a tegnapon nem érdemes rágódni. Azt, hogy a holnapért kell tenni és dolgozni! Azt, hogy ami ---önhibán kívül--- káresemény bekövetkezett nem a "revíziót" kell erőltetni, hanem egy új helyen lehet újra kezdeni! Akkor már feltételezhető az, hogy az "időszámítás" újra kezdődhet.
Az élet miért jó rettegésben?
Miért ... NEM kötnek biztosítást "érték szerint" vagyonukra az emberek?
... lenne induló alap. Lenne induló lehetőség a kezdéshez!

NEM!
Inkább sírnak és .. revízió, és mindenki segítsen mert "földönfutó" lettem!
Azokon az embereken ki segítsen, akik évek óta az utcán laknak!? Akiknek reménye sincs munkát találni, lakást vásárolni, bérelni... őrajtuk ki segítsen?
Nem az utcán születtek!

ŐK BAJBAN VANNAK TÉLEN a hidegben és NYÁRON a nagy melegben egyaránt! Róluk ki gondoskodik? ...kell e egyáltalán?
Élet az ilyen?

Ha netán felújítás történik és jön ismét az ár ... kezdődik a "cirkusz" elölről? ... meddig? Hányszor?

Afrikát is többnyire a segélyek tartják életbe. Meg kell nézni a "szaporulatot" és azt, mennyi kárt fájdalmat, pusztítást okozott a rengeteg "segítség" beáramlása a kontinensre. A MO -i elmúlt évtizedekben kialakult segélyezési rendszert is érdemes górcső alá venni. Segített a szegényeken(?) vagy szaporította szinte "bebetonozta" a szegénységet!? A "szociális háló" mennyi és milyen mérhetetlen kárt okozott képes e felmérni ezt valaki!? Amikor a "jaj" szó előbukik valakiből, amikor látja az elesettet
... mikor maga is azzá válik érti meg azt, hogy csak önmagára, tudására és erejére támaszkodhat. A segítést elfogadni,
... azt adni viszont csak átgondolt és megfelelően "rentábilis" módon lehet. Az nem segítség, ha ... állandóan ciklikusan adni kell. A segítést akkor jó ha a felhasználása "tökéletes" és nem ... hmmm ... visszaélés jellegű.

Lénárt Jánosné: NINCS! ... legalábbis ön szerint. De leírja azt, ami tény szerű!
"még nagyobb bajok lesznek. el kell egy kicsit gondolkodni ezen is," --ön írta!-- Ha egyetért ezen állítással, akkor már csak egy aprócska lépésre van szükség és abba a "pocsolyába" áll amiről írtam, írok, gondolkodok.
Egyes területek mára ---az eddigi megszokások szerint nézve--- mára NEM lakhatóak! Ezt kellene érdembe elfogadnia. Ezeknek a területeknek ÚJ funkciót kell adni és ehhez semmi kétség nem férhet. Ha elkezd olvasgatni a világban történtekről, talál olyan "fővárost" ahol nincsen egy csepp víz se! Ahol az utcán lehet "megvásárolni" kereskedőtől. Ez a település 10 éven belül üres lesz. Az emberek ide, az EU -ba fognak jönni. ...ennek a hatása a legtöbb ember számára (aki csak a mát látja és azt, hogy a boltok polcai roskadoznak az árubőségtől) felmérhetetlen.
Az igazi katasztrófa majd csak "akkor" fog bekövetkezni ...




Mi itt jól és elképzelhetetlenül hatalmas bőségben élünk az egyes emberek problémáit leszámítva....
Ácsné Évi 2010-06-03 21:01:15 (#9)
Az 1970-es tiszai árvíz idején Szegeden laktam. 10 éves kislányként néztem végig, ahogyan az emberek összefogtak, aki csak mozdulni tudott, ment zsákolni, homokot lapátolni. Emberek idegeneket fogadtak be az otthonukba.
Mi nem voltunk közvetlen veszélyben, de soha nem felejtem el azt az érzést, amit akkor éreztem...

Most a mi falunkban is közeledik a talajvíz a házakhoz, az árkok és a pincék már sok helyen tele vannak
vízzel. Rossz belegondolni, hogy bármikor mi is úgy járhatunk, mint sokan mások, akikről a hírek szólnak.
Aki bajban van, segítségre, megértésre, együttérzésre szorul, aki még eddig "megúszta" az adjon hálát
Istennek, és tegyen meg mindent, amit lehet a bajba jutottakért.
Szolyák Jánosné 2010-06-03 17:56:33 (#8)




Borsod megye faluja: Sajóecseg igy néz ki 2010.06.03-án.

tessék most ki a felelős?
itt nincs már árok takaritás, rendben tartás a kapu előtt, itt már a viz az ur!!!!!!!!!!
Szolyák Jánosné 2010-06-03 17:52:31 (#7)




ez a fotó eredeti, kinek tetszik, most ezt mondja meg valaki, mert én már belebetegszem ebbe az árvizbe teljesen, összeroppantak az idegeim.
Lénárt Jánosné 2010-06-03 17:41:36 (#6)
üzenem az eladásos PAGE-nek, hogy ilyen vélemény, kommentet nem szabad lett volna ide irni.
van Önben lélek, megértés.
nem kivánom, hogy olyan helyen lakjon ahol árviz van, veszélyben az emberek vagyona, élete, lakása, mindene.
inkább segitségre lenne szükségük amiben lehet ezeknek a családoknak, akiket érint az árviz.
Milyen fájdalom lehet, egy felépitett lakásban most élni, amit elvisz a viz, s bármikor összedőlhet, butorok tönkremennek, az alapokat kimossa a viz, s ezáltal már a lakás nincs biztonságban, inog alatta a talaj, és egyszer csak összedől, s ha nem mulik az árviz el hamarosan, sajnos pár hónap és itt az ősz, még rosszabb lesz a helyzet, utána jönnek a fagyok, a vizes talaj összefagy, még nagyobb bajok lesznek.
el kell egy kicsit gondolkodni ezen is,
most országos baj van, mindenhol. és most már Budapesten is jön a Duna partján az árvizveszély.

emberek, egymást ne bántsuk ilyenkor, inkább valahogy segitsük a másik bajbajutott családot.
Eladásos PAGE 2010-06-03 10:46:12 (#5)
A cikket író nem valami "veterán" korosztálybéli, de ezt jegyzi is. Ha az lenne nem tenné ki magát kereszttűznek a siránkozásával, és tudná, hogy a dolgok L.A. szerinti mederben haladnak MO-n. A probléma mégsem ez. A csúcsa mindennek ebben az írásában jól kiütközik. A mástól várt munka, adomány ... és minden. A "cirkusz" pedig adott. Élvezni kell, mert efféle nincs mindennap az utcában, a kert alján.
Kártalanítás?! Mire is? Talán a törvények betartását kellene "megfelelő" ám, következetes szigorral érvényesíteni.
MO lassan két évtizede kiszervezve "szinte" tény szerint üzemeltetésre. Megkapja a pénzt minden "alvállalkozó" és a dolgukat csak tenni kellene. A történés pedig az, hogy irdatlan pénzeket szórnak el a semmire, Gyerekesen, felelőtlenül. Akár egy gyermek, aki a talált pénzzel a cukrászdába megy, mert szinte nincsenek korlátok! A "fenntartási költségre" és sok haszontalanságra. A vezetőség politikai ciklus szerint intéz, vagy nem intéz semmit ami a település létét és biztonságos üzemeltetését biztosítaná.
Az adott eset szerint többrétegü vizsgálatban lehetne eldönteni azt kinek volt a felelőssége az árok rendben tartása ... és miegymás. Az efféle "hibákat" öt-tíz éves börtönnel lehetne jutalmazni (és L.A. írásában olvasható) "katasztrófa" turizmust egy-három évvel, akkor nem lenne ennyi nyavalygás ... no meg ez a hír se lenne lényeges momentum.
Tóth Enikő 2010-06-03 10:11:35 (#4)
Nagyon sajnálom azokat, akiket veszélyeztet az árviz. Szerencsére mindek nem fegyeget annyira. Igaz, hogy a borospincénket akár barlangfürdőnek is használhatnánk, de ez a legkevesebb. Meg az, hogy a kertben az éven a békatenyésztés lesz a fő foglalkozásunk. Őszintén sajnálom azokat, akinek egy egész élet köszkődése és görcölése vész semmibe pillanatok alatt a viz által. Imádkozok értük és kérem a jó Istent, hogy ha már az agyagiakat el is vette tőlűk, legalbb lélelkben legyenek erősek.
Kovács Patrícia 2010-06-03 10:04:24 (#3)
Nagyon nagy probléma az árvízi helyzet , itt a Tisza parton is.
2000-ben éjjel- nappal zsákoltam nő létemre...és ma is megteszem ha kell..
Remélem idén nem lesz akkora baj....
Minden elismerésem a gáton dolgozóknak.

S 2010-06-03 09:00:53 (#2)
Helo,

Az alapvető problémát sajnos a hiányos vízelvezetésben látom és a nem megfelelő építkezésekben. Az árvíz reális veszélyt jelent a magyarországi településekre, mégsem tettek az illetékes hatóságok/önkormányzatok szinte semmit a katasztrófa elkerülése érdekében, vagy nem volt megfelelő vízelvezetés vagy pedig nem tartották karban. Egy vízelvezető rendszert nem csak megtervezni és kivitelezni kell, hanem karbantartani is.
Nagyot csodálkoztam azon, hogy Budapest utcáin járva-kelve az utak mellett ömlött a vízfolyam (vagy éppen az úton), ekkor feltettem magamnak a kérdést: ez a főváros?? :)
Egy kis alföldi városból származom, több mint 20 évig éltem ott, de soha sem láttam, hogy a víz az úton hömpölygött volna lefelé a semmibe vagy megállt volna az út közepén "halastónak".







László Attila 2010-06-02 21:17:15 (#1)
Kedves Hajnalcsillag!
Igen fontos témáról írtál. A katasztrófa itt van a nyakunkon és különböző képen reagálunk rá:
Van, akit nem érdekel, mert nem érinti "van fontosabb dolga"
Van, aki kimegy egy kis nassolni valóért mielőtt a híradó megkezdődik, hogy fotelből végignézve a természet erejét, néhány gondolat erejéig együtt érző legyen, aztán mikor lemegy az árvízi tudósítás, gyorsan átkapcsol a filmcsatornára és azon jár az esze, mi történhetett, míg ő az árvízi tudósításokat nézte.
Van, aki tesz érte, mert érintett, menti ami menthető
Van, aki segélyt ajánl
Van, aki maga is segít
Van, aki sztrájkol. (Ma délután halottam, az MR1 árvízi tudósításában, hogy az egyik borsodi faluban a közmunkások tegnap sztrájkoltak és nem láttak neki az árvízvédelemnek, pedig az eddigi legmagasabbtól 30 centivel magasabb volt a vízállás, mivel a 2 héttel ezelőtti védekezésért nem kaptak túlóra pénzt. pedig csak a saját falujukat védték. Nem mondom ki, hogy a falut ismerve, meg a beszédük alapján, milyennek véltem felfedezni a hovatartozásukat)
Van, olyan is aki hazamegy munkából, megvacsorázik, tisztálkodik, felveszi a szabadidőruháját, aztán a szomszédékkal karonfogva kimegy a helyszínre és megnézi, hogy idegenek százai, miként mentik az ő házát, utcáját, városát. (Ez utóbbit magam tapasztaltam meg 2 hete Edelényben, amikor ott voltam segíteni homokzsákot pakolni.
És, vannak olyanok, akik mindent elkövetnek, szavuk nem hallatszik és segítség hiányában ellepi őket a víz.
No, meg, van olyan réteg, aki ebből is politikát csinál.
Pedig!!! Össze kéne fogni. De a vízügy sem áll a helyzet magaslatán (Ők a nagy folyókra specializálódtak) No meg a műszaki része ott is ki van szervezve.
Megtörtént, 2 hete, hogy ÉVIZIG ügyeletese 10 percig nem találta azt a telefonszámot, akihez a mentés tartozik (végül én untam meg)
Ja!!! És a lényeg! Van, aki dörzsöli a markát, mert jól jár! Számlázhat (bányatulajdonos, fuvarozó, munkagépes, szivattyúkölcsönző, földtulajdonos - akinek a szántójára engedig az átvágott gát vizét)
Nem vagyunk egyformák! Pedig a baj, Európa szerte egyformán sújt mindenkit.
WWW.TVN.HU, WWW.XFREE.HU, BLOG.XFREE.HU, VIDEO.XFREE.HU, SZOTAR.XFREE.HU, WWW.TVNSHOP.HU, TV.XFREE.HU, XFREE API, XPORNO.HU, XPOKER.HU,
© 2009 TVN.HU Kft.