Egy nap ... a világban.
A reggel csendjét a hazaérkező "éjszaka lovagok" verik fel. A mulatság sokáig feltartotta őket és mivel éjszakai járat nem lévén gyalog vágtak neki valahonnan az útnak. Az út hosszú lehetett mert fáradt ám fáradhatatlan hangjuk mámoros pihenésre várt. A lakók némán eltűrik ezeket a kihágásokat, mert minek még zajosabbá tenni a hajnalt annál amijen. A madarak időszakos tétlensége megtévesztő lehetne, de hamar és rendíthetetlen buzgalommal kezdenek a rikácsolásba. A kezdeti ébredés nehézségét legyűrve megjelennek az első, házi kedvencet megmozgatók, majd jönnek a sportosabb polgárok reggeli sietős ám elmaradhatatlan kalória égetős percei.
Az élet hamar indul. A boltok szinte egyszerre nyitják ajtajukat várva a vendégek özönét. A pék esti szorgalmának illatai terjednek a levegőben akár a tavasz első leheletei.
A felszín alatt viszont ott vannak ők, akikre senki nem mer nézni. Ők, akik senkinek nem hiányoznak és állandó célpontja lehet a gyűlöletnek és undornak. A támadások, miket elkövetnek ellenük szinte mindíg gyáván, alattomosan kegyetlenek és visszataszítóan brutálisak. Este eshetett az eső, mert az utca mélyedéseiben még mindig maradt víz. Nem száradt fel, nem párolgott el teljesen. Egy a sikátorban élő öreges járású ám még fiatal férfi, lassú léptekkel megy a köztéri pad felé hatalmas batyuját nehézkesen cipelve. Neki csak ennyi az, amit magáénak tudhat. Többségében adomány is lehetne de az emberek irigyek. Megvetik a maga félét. Megvetik és lenézik, mert neki nincs más, mint amit magán hord, amit talál a szemét között. Neki nincs palotája, és autója sem. Talált egyszer egy telefont ugyan, de az is régen lemerült. Nem kellett senkinek hiába kínálta olcsón, kicsi alamizsnáért cserébe. Cipője átázott és megpróbálja levetni. Ruháját megvédte a műanyag fólia. Meglepően rendezett és nem piszkos öltözéke a megjelenésétől kissé idegen. Talán egyik szeretetközösségben lehetőséget kapott tisztálkodásra és kapott egy öltözéket is, ami leváltotta az előzőt, a már elhasználtat. Az előző öltözetét mit ott hagyott talán kimossák, rendbe teszik ha az állapota ezt engedi. De lehet, inkább tűzre vetik és az adományokból választanak majd megint egy betérőnek, rászorulónak. Érdekes és nyomasztó jelenség is egyben. Lassan komótos mozdulatokkal próbálja kibontani a lábbelijét rögzítő fűzőt. Mikor végzett ezzel a munkával, kényelmes ráérősséggel előkotor egy zacskót a batyujából és kivesz belőle egy cipőt. Kaphatta, esetleg találhatta valahol. Használt, régi cipő. De száraz, és ez most neki nagyon fontos. Ez, akár lét kérdés is lehet, mert ő, nem engedheti meg magának azt, hogy elhagyja vagy elhanyagolja magát. Vigyáznia kell az egészségére, amennyire erejéből és lehetőségéből telik. Volt egyszer még régebben, mikor beteg lett.Átkozza minden percét és pillanatát mert akkor még fiatalabb, konokabb módon és kezdő "ucalakóként" hibásan állt az új élet stílus elé. Azok a napok megtanították neki a teljes kiszolgáltatottság rémisztő mivoltához való viszonyulást. Megtanították azt, hogy az elesett, magatehetetlen emberen senki nem segít, magárahagyják és elfordulnak tőle. Ifjoncon, még hatalmas tervei is voltak. Ábrándok, miket nem volt lehetősége megvalósítani. Rá senkinek nem volt szüksége ... senkinek nem kellett. Magára maradt és ezzel az élménnyel nem tudott mit kezdeni. A szabadság ami az övé semmire nem jó. Ételt nem tesz az asztalra, meleget nem ad mikor hideg fagyos az éjszaka. Az új cipő amit elővett melegséggel töltötték el a lelkét. Talán, még egy gunyoros mosolyt is megengedett magának, miközben a lábát szárazra törölte. Előkerült egy zokni is, ami a cipőben volt elrejtve. Vastag, puha és meleg, amire vágyhatott.
Az élet megindult az utcán. Autók indultak és álltak meg víve és hozva utasaikat. A parkban a kutyák viháncoltak és élvezték a "szabadság" mámoros ízét ...
