Súgó   Regisztráció   Belépés
"Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!"
2010. Szeptember 10. Péntek | 36. hét | 253. nap | 19:24 | Nikolett, Hunor


Árvíz után
Az idei árvizek pusztításait nagyjából tudjuk. Azt azonban nem, hogy azóta mi történik.

Az egész ország megmozdult, a segítségek első perctől mennek úgy kétkezi munkában, mint pénzben/anyagiakban.
Lehetne lélekmelengető - de nem az. Nem az, mert mi itt élünk ebben a zavarosban.

Az összegyűlt élelmet, pénzt, anyagi javakat nincs aki összefogja és főként nincs, aki azonnal odajuttatná a rászorultaknak.
Nem holnap, nem a jövő hónapban, nem majd ha felépült minden - hanem most!
Mert most kell enni és lakni és élni. A pénzre most van szükség.
És emberek százai, talán ezrei nélkülöznek, miközben van fedezet a segítésükre!

Az előző kormány is tesze-tosza volt, de a mostani is annak látszik. Mert  MOST nem nyilatkozatok kiragasztgatására kell a az idő és energia és nem a képviselők jelenlétének kierőszakolására a szavazásokhoz, hanem annak az igen szigoru ellenőrzéséhez, hogy a pénz oda kerüljön ahova kell és a segítség hamar célhoz érjen. És aki akadályozza, azt súlyosan büntetni!

Igaz, most nem Orbán hatalmát kell elsősorban támogatni, nem az ő pozícióját erősíteni - az erős kéz, a szigor, a feddhetetlenség most nincs is sehol.
Most csak az embereknek kell a segítség, azoknak, akiknek majd négy év múlva megint szóban lehozzák a csillagokat az égről.
De most hagyják, hogy az árvíz utáni zavarosban az halásszon, aki pozícióban van és aki ügyeskedni tud, az "istenadta nép" meg ott a teljes kétségbeesésben és kilátástalanságban.

Vajon ki fog és kinek elszámolni mindazzal, amit a nép adott a népnek?
Ez az első lecke az új kormánynak - és én kíváncsian várom az eredményt.






Létrehozva: 2010-07-10 11:32:34, Módosítva: 2010-07-10 11:32:34
A cikket írta: oncogito
Olvasások: 1948, Kommentek: 33
Főkategória: Belföld, Alkategória: Pest, Budapest főváros

Kommentek (33)Írok kommentet
László Attila 2010-08-07 21:33:49 (#33)
Csak úgy:
A 2010 06.14.-i viharkár kapcsán a mai napig ,ég nem jelentkezett az Allianz biztosító kárfelmérője. (Mikor lesz ebből még kártérítés?) Szerződésszegés?
László Attila 2010-07-28 16:13:09 (#32)
Kedves Ferenc!
(28)
A saját problémáimat is meg tudom oldani. Attól,hogy az Allianz biztosító kárfelmérője a mai napig nem jelentkezett és a biztosító még csak elnézést sem kér a szerződés szegésért, még nem zártam le az ügyet. A törvényes mederben haladnak a dolgok (kárbejelentés, reklamáció a kásedelem miatt, hivatalos panasz a biztosítónál, PSZÁF) Sora van mindennek, mint a paszulynak. Azonkívülm hogy olcsón nem jön ki a dologból az Allianz, még annyit tudok tenni, hogy akinek ennél a biztosítónál van lakásbiztosítása, az gondolja át érdemes-e. Akit érdekel vannak tapasztalatok, mely biztosító társaságok jártak korrektül. Ennyit a sját ügyemről. Aki nem hisz nekem, az próbáljon ügyintézni az ügyfélszolgálati telefonon (0640421421). Nekem még nem sikerült élő emberrel beszélnem (de már tudok olyat, akinek sokadjára sikerült)
A másik dolog: Igen, az új kuncsaftok úgy szoktak bejelentkezni nálam, hogy úgy tudják én vagyok a legjobb hibafeltáró. És a hírem nem reklámmmal, vagy hirdetéssel terjed, hanem minta népmese: szájról szájra (vagy mobilról- mobilra)
Sziklai Szabolcsné 2010-07-27 17:31:40 (#31)
Még valami.
Ennek a cikknek nem az a célja, hogy arról beszélgessünk, megérdemlik-e a károsultak a segélyt. Arra van másik cikk, ott lehet tovább gondolkozni ezen.

Ennek a cikknek az a célja, hogy a már befolyt adományt hogy osztják szét, illetve hogy vezénylik le a helyreállításokat és hogy ebben a kormánynak mennyi a felelőssége.
Én elhiszem, hogy ez sokaknak kellemetlen téma, de a megoldás mégsem az, hogy félrevisszük a témát.

Sziklai Szabolcsné 2010-07-27 17:17:56 (#30)
S, azért nincs minden évben ilyen mértékű árvíz, sőt évtizedben sem mérhető a gyakorisága.
Pl. három éve augusztus huszadikán micsoda vihar volt - mégis azóta is minden évben megrendezik a hacacárét.
Az, aki akkor megsérült és mégis a rákövetkező években újra elmegy, szerinted érdemel kártérítést...?

Ártérben valóban nem lenne szabad építkezni, Felsőzsolcán ráadásul az extrém nagy esőzésen és áradáson kívül emberi mulasztás is történt, ami nem a lakosok hibája. Ártérben épült a CBA, az M30-ast nem megfelelően építették.
Szóval sok minden játszott közre abban, hogy ekkora lett a kár.
Ilyen nincs minden évben.

Pl. akinek a Római parton van hétvégi háza, azt nem sajnálom, mert ott valóban minden évben elönt mindent a Duna és az ott épített gátat megbontották az autók bejárása miatt. Hát, őket csak vigye a víz.
De ahol száz éve nem volt ilyen, ahol generáció nőtt fel úgy, hogy nem volt ekkora pusztítás, ott azért más a helyzet.

Ugyhogy ha te is elgondolkodtatónak tartod, akkor gondolkozz tovább rajta...

S 2010-07-27 13:08:54 (#29)
Helo,

Elgondolkodtató ez az újjáépítésről szóló hercehurca, kavarás a könnyűszerkezetes házak körül, a kormány hozzáállása, stb. Nekem furcsának tűnik, hogy felmerült az újjáépítés gondolata, ha továbbra is minden logikát nélkülözve így folytatjuk, akkor lassan népszokássá válik, hogy tavasszal elvisz mindent a víz, nyár végén nekiugrunk, gyorsan elsöprögetjük a szemetet és felhúzunk egy új házat, amelyet a következő tavasszal szintén elvisz majd a víz. Egyszer még el lehet nézni azt a bakit (nem véletlen bakit), hogy a hullámtérbe felhúzunk néhány falut, de amikor már 2x 3x söpröget a víz, akkor nagy baromságnak tűnik 4-ik alkalommal is ugyanoda építkezni.
Kovács Ferenc 2010-07-27 12:33:53 (#28)
Kedves Attila
Erre nem is akartam válaszolni (26.h.sz.) valahogy,mintha nem is én lennék a címzett,lehetne bárki. Én mindenkit próbálok érteni. Azt viszont nem értem,hogy hiba és probléma feltáró tehetségedet miért nem használod a saját problémák feltárására is. Tudom,az ember a saját hibáit már megszokta.
Csak kérdezem...mondta már más is,hogy az ország egyik legjobb hibafeltárója vagy ? Mert az az igazi...Hasonló területen dolgoztam,de még csak minősíteni se merem magam,szerintem még etalon sincs a hibakeresésre.
Sziklai Szabolcsné 2010-07-26 15:40:11 (#27)
Annak lehet a fórumon is kihagyni az előzményeket, aki szándékosan offolni akar...

László Attila 2010-07-25 21:56:01 (#26)
Kedves Ferenc!
Csak, hogy megérts: 2006 óta vagyok vállalkozó. 2004-ben cseppentem arra a szakterületre amiről addig fogalmam sem volt. 1.5 év után be mertem vállalni a vállalkozóságot és eddig nem csalatkoztam. Miért? Mert hibafeltárásban az egyik legjobb vagyok az országban. Miért? Mert sajátos gondolkodásmódom van: Minden hibának van előzménye! Elbagatellizálni, vagy figyelmen kívül hagyni végzetes hiba. Az én ellenzékem, konkurenciám pl. szakszervizek, vagy nagy múltú cégek. Aki kapcsolatba kerül velem, az ktart mellettem, függetlenül a modoromtól. A pontos, gyors hibafeltárásra a termelői szférában még van igény. Itt a fórumon lehet figyelmen kívül hagyni előzményeket.
Sziklai Szabolcsné 2010-07-25 14:29:06 (#25)
Attila, nincs orbán-fóbiám, mint ahogy gyurcsány-fóbiám sincs.
De ha az előző kormánynál egy természeti katasztrófa miatt lehetett okolni a miniszterelnököt, akkor talán most is.
Ha ez most nem helyénvaló, akkor az előző sem az.
Én egyforma mércével mérek...

Én sem tudok többet a könnyű szerkezetes házakról. Csak azt tudom, hogy én hasonló helyzetben azonnal elfogadnám, ha nekem az egész házamat elvitte volna a víz és nem lenne pénzem azonnal másikat téglából építtetni.
De nem vagyunk egyformák.

És tisztességtelennek tartom ilyen katasztrófa helyzetben pályáztatni az építőket - ilyenkor azonnali segítség kell és nem bürokratikus totyorgás.
Persze, ha a károsultak érdekeit nézi valaki.
Kovács Ferenc 2010-07-25 13:50:14 (#24)
Kedves Attila
Akkor mi van,ha én is pont így gondolom,...? Csak fordítva.
Megszoktam már . Egyszer már írtam...Volt egyszer egy kígyós , Kosztolányi nevű ember. Ő is ilyen volt. A számomra egyértelmű bírósági ítéletet meg tudta magyarázni,tök fordítva. Rendkívül okos embernek találtam,kivéve politikai ügyekben. Akkor tök félkegyelművé vált.
László Attila 2010-07-25 12:15:21 (#23)
Kedves Sziklainé!
Már megint az Orbán (Fidesz) fóbia! Az adományokért - úgy általában - egyáltalán nem felelős a kormány! Csak a sajátjáért. Egyházi szervezetek, civilek, vöröskereszt, mobilszolgáltatók, tv-k, stb. gyüjtöttek. A biztosítók kárrendezéséért viszont igen, felelős. Kíváncsi leszek a Pszáf mire jut velük? A könnyű szerkezetes házak felajámnlásához nem tudok hozzá szólni, mert nem ismerem a konkrét ügyet.
Aztm hogy pályáztatják az építőket, az helyes dolog. Ha meg az nyer, aki a legtöbbet tejel, akkor a bírálásért felelősöket la kell csukni. A Hírtv Célpontja elég sok befolyásos állampolgárt juttatott a hűvösre. Itt a lehetőség! Az ATV is csináljon hasonló műsort és akkor a jelen kormány alatt lévő korrupció egy részére is fény derül. (Mivel az elmúlt időszak korrupciós ügyei csak töredéke a ténylegesnek)
Kedves Ferenc!
Ovodáskorú gyermekeknél gyakori eset bújócska alkalmával, hogy a gyermek úgy "bújik" el, hogy csak eltakarja a szemét. Mondván, ha ő nem lát semmit és senkit, akkor őt sem látják. Amikor az elmúlt 8 év eseményei történtek akkor te eltakartad a szemed és csak a hallott neszek alapján alkottál véleményt a történésekről. Most hirtelen lekaptad a szemed elől a kezed és mindent észreveszel, kifogásolsz?
Sziklai Szabolcsné 2010-07-24 18:27:40 (#22)
bocsánat, a link helyesen:
Link
Sziklai Szabolcsné 2010-07-24 18:26:54 (#21)
Érthetetlen számomra a felsőzsolcaiak reakciója. Most már nem csak a vezetőké, de a jónépé is.

"...a károsultaknak van rá lehetőségük, hogy mégis könnyűszerkezetes házat válasszanak, de nem sokan döntenek olyan ház mellett, amit hivatalosan nem ajánlanak. Még az is megtörtént, hogy az egyik cég ingyen épített volna házat, de egyetlen településen sem kértek az ajándékból."

Érdemes végig olvasni:




Megint az van, hogy pályáztatják az építőket, gondolom az nyeri el, aki a legtöbbet tejel - és megint páran meggazdagodnak. Pedig megmozdultak sokan, akik segíteni akarnak, akár ingyen is - de abból nincs haszon senkinek.
Hogy ezt a károsultak sem értik, az számomra érthetetlen.
Egyre kevésbé van bennem együttérzés - kezdem azt hinni, mindenki azt kapja, amit érdemel...
Sziklai Szabolcsné 2010-07-24 09:02:40 (#20)
Szerintem is jobb a lényegnél maradni, mert a vita parttalan lesz.
Az árvízkárosultak kártalanítása, annak levezénylése a jelen kormány feladata/felelőssége.
Ha a pénzek/adományok elúsznak, azért csakis és kizárólag Orbán felel.
Ennyi.
Kovács Ferenc 2010-07-24 08:05:19 (#19)
Kedves Attila
Mint minden példa,ezek is sántítanak,nem kicsit,...nagyon. Az összes lábukra. Nem is akarom újra elmagyarázni ,mert akkor meg a következőt kéne újra magyaráznom. Ha nem így lenne,akkor ,az "Árvíz után"c. cikknél nem foglalkoznánk,olyan hülyeségekkel,amit előzőleg írtam. Igaz,beugrottam,mert reagáltam egy teljesen eltévedt félreértelmezett beírásodra.
Megpróbálom betartani,hogy nem hagyom magam provokálni. Ha beírsz valamit és tök téves,akkor se próbálom elmondani,hogy szerintem hol tévedtél. Ha erre reagálnál és új érvekkel bizonyítanád ,hogy milyen tévúton járok és úgy is mindig neked van igazad,bármelyik cikknél,nem fogom elhinni. Azért se,mert nem én vagyok az egyetlen,akivel parttalan vitába keveredsz.
Ebben én nem akarok partner lenni.
László Attila 2010-07-24 07:41:35 (#18)
Kedves Ferenc!
Az idén - kicsiben - megismétlődött Mezőhegyesen, a tragédia. Kimondták, a rendezvény szervezője a felelős, a tragédiáért és kártérítésre kötelezték. Az ominózus aug. 20. viharban a magyar állam volt a rendezvény felelőse. Ha pl. neked van egy bányatavad és nem helyezed ki jól látható helyre a figyelmeztető és tiltó táblákat és valaki belefullad a tóba, biztos hogy felelősségre vonnak. Nincs az a hatóság, aki elfogadja azt a védekezésedet (kormány- és pártállástól függetlenül), hogy te nagyon jój tudod, hogy a bányatóba bele lehet fulladni, hisz évről évre történik ilyen.
A tüntetésekkel kapcsolatban csak annyit, ha az állampolgár azt látja, hogy a rendőrök megvédik a buzikat, amikor tiltakoznak, akkor joggal elvárja, hogy őket is védje meg, amikor ők tiltakoznak. Egyébként magyarul nem tudó külföldieket is vertek szép számmal a rendőrök, akiket az akkori kormány soron kívűl kártalanított.
Ismét a kettős mérce: Ha külföldit ver az azonosítószám nélküli sün, akkor jogos a kártérítés, ha magyart akkor, minek ment oda?
Ha most például demonstrációt szerveznék az Allianz biztosító ellen, mert füle botját sem mozdítja kárrendezés ügyben és a rendőrök elvernének minket, akkor erre azt mondanád, hogy minek mentünk oda? Vagy miért az Allianz-nál kötöttünk biztosítást?
Kovács Ferenc 2010-07-23 12:57:13 (#17)
Kedves Attila
Ezt írtad : Az ominózus augusztus 20.-i vihar kapcsán nem a megrongálódott műtárgyak miatt tette felelőssé a Fidesz az akkori kormányt, hanem az emberi életek épségéért.
Legalább már tudom miről van szó,de nem értem. Milyen meggondolásból lehet felelősségre vonni bárkit,egy olyan természeti jelenség következményei miatt,amit én hülye vidéki,már reggel tudtam,hogy be fog következni. Nem azért mert jós vagyok,hanem a meteorológiai jelentés arról szólt egész nap.
Akkor nem az a hülyébb aki még is oda megy és ott is marad,a kezdődő előjelek ellenére ? Utána ,meg van pofája kártérítést kérni és kap is. Ennyit a józan észről és a drukkerekről,akik szívesen fizetik a kártérítést a saját adójukból,amit jobb helyre is költhettek volna. Amúgy hol is van az állampolgárok józan mérlegelőképessége ? Majd az állam megmondja,hová mehetek és utánna kérhetek pénzt.
Ugyanez a kategória a tüntetéseken békés gyujtogatók rendőrdobálók,esetleg bámészkodók sérülése miatti kártérítés. Miért is mentek oda ? Ilyen eseményekben aki szabad akaratából részt vesz,viselje is a következményeket. Én nem voltam ott,nem is kértem és nem is kaptam kártérítést. Pedig biztos szívesen kiperkálnák annak az eseménynek a drukkerei az adójukból. Az a baj,hogy azok is fizetik,akik még esetleg tv-n se látták. Azoknak a károkozásoknak a pénzét esetleg nem játszótér ,vagy kultúrház építésére kellett volna inkább fordítani ?
A gárdától én meg csak egyet várok el...szünjenek meg. Aki nagyon akar,álljon közéjük és kollektíve induljanak Afganisztánba. Ott lehet harcolni. Árvízvédelemhez és rendfentartáshoz már rég léteznek a megfelelő szervezetek.
Sziklai Szabolcsné 2010-07-22 07:54:14 (#16)
Attila, ha "csak" megrongálódott műtárgyak lennének az árvíz okozta károk, akkor igaza is lenne.
Azonban többről van szó.
A jelenlegi kormány feladata, hogy vezényelje és ellenőrizze a kárfelmérést és a kártalanítást.
Ez ilyen egyszerű.
A ködösítés nem jön be, ha a lényegnél maradunk. Főleg, ha a szándékos rosszindulat vezérli, mint ahogy a másik cikknél egyértelműen deklarálta. Ez pedig a kettős mérce gyökere.
László Attila 2010-07-21 22:58:09 (#15)
Ja!
És az Allianz Biztosító kárfelmérője még ma sem jelentkezett a 06.14-i vihar kapcsán!!!
László Attila 2010-07-21 22:56:26 (#14)
Kedves Szabolcsné!
Imádom a csúsztatásaidat! Remélem, másoknak is ennyire világos? Az ominózus augusztus 20.-i vihar kapcsán nem a megrongálódott műtárgyak miatt tette felelőssé a Fidesz az akkori kormányt, hanem az emberi életek épségéért. Az idei első árvizi hullám még a Bajnai kabinet idején tombolt, ahol az állam is (a civilek és a Gárda mellett) megtette a tőle telhetőt. Ez nincs "terítéken"
De azért a kettős mércében ezen a fórumon te viszed a prímet!
(Még lassan Fidesz szimpatizánst csinálsz belőlem! Remélem, te sem akarod?)
Sziklai Szabolcsné 2010-07-20 20:39:51 (#13)
"Több település lemaradt arról a listáról, amely az árvíz miatt tönkrement, összedőlt vagy lakhatatlanná vált ingatlanokat tartalmazza, "
Link

Vajon valaha kiderül, hogy hol és ki a hanyag?
Vajon számon kéri majd valaki azt, hogy Orbán ígérte: mindenkit kártalanítanak, aki rászorult?

Annál a múltkori augusztusi nagy viharnál, ahol emberek is haltak meg - egyértelműen a kormányt tették felelőssé.
Hát most is egyértelműen a kormány felelős ezekért a késedelmekért, hibákért és lopásokért!
László Attila 2010-07-20 07:34:40 (#12)
Bár a cikk a "hol vannak az adományok?" témával foglalkozik, én viszont azt kérdezem: Hol van az Allianz Biztosító kárbecslője a 06.14.-i viharkárok kapcsán? Mert máig még be sem jelentkezett (és még nagyon sok más károsulthoz sem.) De központi ügyfélszolgálatot is csak e-mail-ben lehet elérni, akik úgy reagálnak a levelekre, hogy továbbították ide, vagy oda.
Tehát, nemcsak az van szarban, aki adományokra vár, hanem az is, aki némely biztosító szerződésben vállalt kötelezettségeire.
Az eddig még nem károsult biztosítással rendelkezőknek javaslom, hogy vegyék a fáradtságot és járjanak utána, melyik biztosító, miként áll a kártérítéshez és aszerint maradjon a biztosítójánál, vagy váltson másikra.
László Attila 2010-07-18 18:23:41 (#11)
(9)
Igen, Sziklainé! Így is lehet. És így célba is ér. Mégpedig hamar! Mert "Kétszer ad, ki gyorsan ad!"
Sziklai Szabolcsné 2010-07-15 23:30:59 (#10)
Látom, a nem létező gárda imádója minden alkalmat megragad a zsidózáshoz.
Mindegy, hogy mi a téma, hogy éppen magyar árvízkárosultakról van szó.

Lám, az előbbi link jó kezdeményezés - pedig nem is a nemlétező gárdától jött...
Ekkora öntömjénezéstől felfordul a gyomrom...
Sziklai Szabolcsné 2010-07-15 23:28:25 (#9)
Igy is lehet:
http://velvet.hu/poronty/2010/07/15/kisbusznyi_adomanyt_vitt_a_poronty_felsozsolcara/
kovacs jozsef 2010-07-15 13:50:52 (#8)
Egyike vagyok azon több ezer vidéki rendőrnek, akiket Borsod megyébe vezényeltek az árvízi védekezésben segédkezni. Az alábbiakban a tapasztalataimat kívánom megosztani Önökkel. Az odavezető út során több alkalommal is meg kellett állnunk félórákat vagy egy egész órát várni, hogy a vezető törzs kiokoskodja, hogy merre is kéne menni, meg hol is van ránk szükség. Volt, hogy megálltunk egy faluban, mondván, hogy itt kell segédkezünk. Eltelik öt perc, és közlik, hogy ez mégsem az a falu, vissza a buszokra. Láttuk, hogy nagy a fejetlenség és ez akkor még csak a kezdet volt.

Végül a több mint 10 órás út után a Felsődopszába történő megérkezésünkkor lesújtó állapotok fogadtak bennünket, főleg miután közölték velünk, hogy a megáradt Hernád folyó által veszélyeztetett cigánysort kell megvédenünk. Akkor már tudtuk, hogy sok jóra nem számíthatunk. Amíg mi rendőrök - és a később hozzánk csatlakozott rendőr tanulók - több mint százan reggeltől estig homokot lapátoltunk, zsákokat adogattunk, gátat erősítettünk, addig a cigányok egész nap csak az elárasztott putrijukban döglöttek vagy a kerítésüknek támaszkodva figyeltek minket. Ugyan a délután folyamán néhányan segítettek a védekezésben és valóban kivették a részüket a munkából, de a számuk körülbelül a 10 főt ha elérte.

Felháborító és dühítő volt, mikor életerős cigányok mondták nekünk, hogy a munkánknak nincs semmi értelme, hiszen a gát úgyis át fog szakadni, ezért nem is segítenek. Talán az én érdekem, hogy a lakóházukat ne árassza el a hömpölygő folyó? A helyi jobb(ik) érzésű magyarok ezzel szemben ott segítettek nekünk, ahol tudtak. Szendvicseket készítettek, kávét, ásványvizet hoztak nekünk, ezúton is köszönet nekik. Ezzel szemben a pofátlanság iskolapéldája volt, amikor néhány mokka gondolt egyet és lopni kezdték a buszunkról a mi ásványvízkészletünket, amíg mi a gáton dolgoztunk, vagy éppen egy-két lapátról vélekedtek úgy, hogy az náluk jobb helyen lesz (persze nem álltak volna be segíteni velük).

Alighanem a nap fénypontja volt, mikor a Duna TV riportere kamerával megjelent a helyszínen, hogy beszámoljon az eseményekről. Persze nem bennünket kérdeztek meg az állapotokról: néhány másodpercig filmeztek, majd készítettek egy gyors interjút az éppen a helyszínen tartózkodó Dobson Tiborral. A cigányok látták, hogy kint van a tv, erre apuka néhány fiával együtt egyből elkezdte pakolni a homokzsákokat a házuk előtt. A riporter ezt meglátva azonnal átkelt a homokzsákokon, s a cigányok házához érve rájuk közelítve filmezett, hogy mindenki láthassa majd, kikről is van szó. Ekkor mi, a gáton dolgozók hangos tapsviharba kezdtünk. Kíváncsi vagyok, vajon a hangot kivágták-e az anyagból, egyáltalán levetítésre került-e.

Kérdeztük is Dobson úrtól: szó nélkül hagyja ezt? Legalább mikor visszaért a riporter, jól leteremtette, hogy nem inkább a reggel óta a helyszínen dolgozó rendőröket kellene bemutatni a lakosságnak, a médiát meglátva érdekes módon azonnal munkához látó cigányok helyett? Már nem hallottam a riporter válaszát. Mikor a média munkatársai elmentek, az egyik kolléga oda is kiáltotta a cigányoknak, hogy "Már nem kell dolgoznotok, elment a kamera, biztos benne lesztek a tv-ben!" A kátrányos helyzetűek fel is hagytak a munkával. Bekiabálták nekünk: "Úgy dolgozzatok, hogy szeretnénk megkapni a 10 milliónkat a putriért, az dőljön csak össze! Megyünk Budapestre "jaj nektek!"

Ez csak néhány kiragadott példa abból, amit én láttam és tapasztaltam az ott tartózkodásom ideje alatt. Az összezsúfolt szállásokról és a koordináció hiányáról, a rendőrség által vásárolt naptejek, napolajak
minőségéről, a törvénytisztelő helyi lakosság véleményéről, elkeserítő helyzetéről már inkább szót sem ejtek. És a Jobbiknak és a Magyar Gárdának csak köszönet, ők mellettünk és mindenhol ott lapátoltak, a
helyiek meg dühösen nézték. Aggódtak azért, hogy nehogy ne kapjanak egy vadonatúj házat a putrijuk helyett! A szegény "magyar" öregek házai leomlanak, helyette ki fog emelni másikat? Ki adja vissza az
ellopott holmijukat, amit nappal és éjszaka szétlopott a "heverésző kisebbségi lakosság?" Vajon Ők is kapnak 10 milliót és egyéb pótolt berendezési tárgyakat ?! Valószínű csak egérutat, és tapasztalatot,
mint mi....

kovacs jozsef 2010-07-15 13:11:33 (#7)
A zsidók ETNIKAI ALAPON hoznának létre Magyarország területén egy másik államszervezetet, egy Új-Izrael-t. Nem sokban különböznek a Hitleri célkitűzésektől, ahol Hitler a német faj felsőbbrendűségét hirdette, mert a zsidók meg a magukét. (Lásd, gój, nem ember.) A cigányok szaporítása sem véletlen, mert őket nézték ki rabszolgának, s a magyarok végleges kiirtása előtt nekünk kellett volna megtanítani nekik a földművelést. Számukra a Nyírség és Hajdúság területeit, mint rezervátumot tartották volna fenn. Erről írt Spiró György is és sokat beszéltünk már mi is arról, hogy mindez nem csak fikció, hanem kész tervek vannak minderre az elmebeteg nemzetirtásra.
Simon Peres által bevallott szándékuk is egybe esik ezzel az elképzeléssel, erről szól a népirtás is, amit ma Magyarországon a magyarok terhére követnek el minden eszközzel.
A terv megvalósulási fázisba lépett.
Magyarország a zsidók felvonulási területévé vált (ki-be járkálnak) a NATO logisztikai központjaival, elbitorolt közigazgatási rendszerével, tönkre vert honvédelmével, fegyveres testületeivel, civilnek tűnő militáns egységeivel, tönkre tett oktatási-képzési és egészségügyi rendszerével.
Egy szuperhatalmat akarnak megvalósítani ezen a számunkra isten adta földrajzi és természeti adottságokkal rendelkező területen.
Nincs mit szépíteni tovább! Izrael és szövetségesei Magyarország nyílt ellenségei, s minden velük paktáló magyar, hazaáruló. (Orbán-Likud) El kell kezdjük a honvédő harcunkat és ki kell verjük a területről a zsidót s egyszer s mindenkorra le kell zárni ezt az ügyet. Írmagja sem maradhat a rasszista alapú megosztásnak, nemzetek kiirtási szándékának, amely mögött minduntalan a zsidó nagytőkét és a zsidó mentalitást, fajt, vallási felekezetet találjuk meg.
Izrael egy olyan állam, amelynek köztudomásúan több száz atomtöltet áll rendelkezésére, és a pénzpiaci globális maffiát mozgatva kockáztatja minden egyes ember életét a bolygón!
Hadiállapotunk valós tény, és aki a zsidóval paktál, annak kedvez, rejtegetni fogja, támogatja, hazaárulásáért felelni kell. Nemzetközi bíróságnak kell kimondani a végítéletet a zsidók felett és meghatározni büntetésüket, de addig itt Magyarországon el kell kezdeni a honvédelmi harcunkat. Meg kell tanulnunk felismeri az ellenséget és hathatósan semlegesíteni. Meghatározni lakhelyeiket, szállásaikat, titkos támaszpontjaikat és felkészülni annak felszámolására.
kovacs jozsef 2010-07-15 13:10:36 (#6)
A zsidók ETNIKAI ALAPON hoznának létre Magyarország területén egy másik államszervezetet, egy Új-Izrael-t. Nem sokban különböznek a Hitleri célkitűzésektől, ahol Hitler a német faj felsőbbrendűségét hirdette, mert a zsidók meg a magukét. (Lásd, gój, nem ember.) A cigányok szaporítása sem véletlen, mert őket nézték ki rabszolgának, s a magyarok végleges kiirtása előtt nekünk kellett volna megtanítani nekik a földművelést. Számukra a Nyírség és Hajdúság területeit, mint rezervátumot tartották volna fenn. Erről írt Spiró György is és sokat beszéltünk már mi is arról, hogy mindez nem csak fikció, hanem kész tervek vannak minderre az elmebeteg nemzetirtásra.
Simon Peres által bevallott szándékuk is egybe esik ezzel az elképzeléssel, erről szól a népirtás is, amit ma Magyarországon a magyarok terhére követnek el minden eszközzel.
A terv megvalósulási fázisba lépett.
Magyarország a zsidók felvonulási területévé vált (ki-be járkálnak) a NATO logisztikai központjaival, elbitorolt közigazgatási rendszerével, tönkre vert honvédelmével, fegyveres testületeivel, civilnek tűnő militáns egységeivel, tönkre tett oktatási-képzési és egészségügyi rendszerével.
Egy szuperhatalmat akarnak megvalósítani ezen a számunkra isten adta földrajzi és természeti adottságokkal rendelkező területen.
Nincs mit szépíteni tovább! Izrael és szövetségesei Magyarország nyílt ellenségei, s minden velük paktáló magyar, hazaáruló. (Orbán-Likud) El kell kezdjük a honvédő harcunkat és ki kell verjük a területről a zsidót s egyszer s mindenkorra le kell zárni ezt az ügyet. Írmagja sem maradhat a rasszista alapú megosztásnak, nemzetek kiirtási szándékának, amely mögött minduntalan a zsidó nagytőkét és a zsidó mentalitást, fajt, vallási felekezetet találjuk meg.
Izrael egy olyan állam, amelynek köztudomásúan több száz atomtöltet áll rendelkezésére, és a pénzpiaci globális maffiát mozgatva kockáztatja minden egyes ember életét a bolygón!
Hadiállapotunk valós tény, és aki a zsidóval paktál, annak kedvez, rejtegetni fogja, támogatja, hazaárulásáért felelni kell. Nemzetközi bíróságnak kell kimondani a végítéletet a zsidók felett és meghatározni büntetésüket, de addig itt Magyarországon el kell kezdeni a honvédelmi harcunkat. Meg kell tanulnunk felismeri az ellenséget és hathatósan semlegesíteni. Meghatározni lakhelyeiket, szállásaikat, titkos támaszpontjaikat és felkészülni annak felszámolására.
László Attila 2010-07-11 17:20:22 (#5)
Nos, voltak rutinos adakozók. Akik személyesen juttatták le az adományt az általuk megcélzott közösségnek. Vanak néhányan, adakozók akiknek egyetlen lehetőségük az adományvonal (mert életvitelük, vagy anyagi lehetőségeik nem engedtek többet. De, az adományvonalak létrehozása elsősorban nem őket célozták meg. Azt a réteget, akik némi lelkiismeretfurdalásból - hogy "ezt is letudtam!" - netán divatból elküldenek néhány sms-t. Állítólag még nyomon is lehetett követni a számlálón az sms megérkeztét. Nem vitatom. Ha jól tudom ezeknek az sms-eknek ÁFA tartalmuk van. Meg bankszámlára érkezeik. Az ÁFA az államé, a kamat meg a számlatulajdonosé. Nemcsak az adománygyűjtés, hanem maga a védekezés sem volt koordinálva. (Saját tapasztalat. Korábban már írtam róla). És volt ilyen a közelmúltban is már. Pl. a szolnoki árvízre összejött X összeg és Szolnok csak egy töredékét kapta meg. Vagy annak idején, amikor a romániai eseményekre gyűjtöttünk és néhány hét múlva a magyar KGST piacok tele volta pl. magyar májkrémmel. A tragédiák vámszedői reklámlehetőséget is láttak benne. Azóta is hol itt- hol ott csap le a természet, de ha nem diónyi nagyságú jég esik, vagy emberi épség nem kerül veszélybe, akkor már meg sem említik a híradások. Miközben egy másik cikk kapcsán néhányan azt feszegették, milyen jó azoknak akik biztosítva vannak. Nos! Sok helyen - árvizes rész - ahol nem jelent meg a média, ott ugyanúgy vonakodva (kiéheztetésre apellálva) történik a biztosítói kárrendezés, mint pl. nálunk ahol a 06.14-i viharkárunk kapcsán nem nagyon jutott el néhány biztosító a kárrendezésig. Annak ellenére sem kapkodják magukat, hogy a PSZÁF-re fel lett híva a figyelmük. Tényleg, hol van ilyenkor az állam? Amikor nem adni kéne, hanem szolgáltatni. Vagy a 200 milliárd biztosítókra eső részének ellenében nem b@sztatják a biztosítókat?
Sajnos, ez csak úgy működik, ha kezünkbe vesszük a sorsunkat. Adománygyűjtést bármelyik településen lehet szervezni. És a "célállomásra" - a mai világban nem is nehéz - eljuttatni. Annak idején ('90 előtt) meg lehetett szervezni az MDF piacokat, hogy a gazda is jobban járjon, meg a városi fogyasztó is. Ki lett iktatva a közbenső láncszemek sorozata. Persze ez összefogással, fáradtsággal és időáldozattal jár. A mai kor embere elkényelmesedett. "Küldök 10 sms-t és le van tudva!" Ami szép dolog. De mi lesz a 2000-2500 ft sorsa? Ki kezeli? Kihez jut el? Mikor? És milyen formában? (Azt már csak zárójelben merem megjegyezni: Egyáltalán mennyi jut el belőle?) Felnőtt egy új generáció, melynek többsége úgy "nevelődött", hogy mindenből pénzt akar csinálni. Pl. a mi környékünkön van egy ügyvéd aki "segít" az ilyen biztosítós ügyeken. Perre viszi a dolgot (szerződésszegés). Ahol nem kezdte meg a biztosító időben (vagy egyáltalán) a kárrendezést, azok fordulhatnak hozzá és ő igazságügyi szakértővel felméreti a kárt, elkészíti a periratot, beadja a bíróságra. (20 %.ért). Persze azt már nem közli, hogy lehet évek kellenek, míg pénzt lát a károsult. Vagy ismerek vállalkozót, aki a szemem előtt tett hatalmas profitra szert. Már az első árvízi eseteknél rájött, hogy a fólia nagy üzlet. Rengeteg mennyiséget felvásárolt. Mit ad Isten? Az elmúlt időszak viharkárai azt a helyzetet idézték elő, hogy elfogyott a raktárkészlete. (Pedig 30-40%-al adta drágábban, mint a már készlettel nem rendelkező kereskedők.)
Tehát, hogy mi lett az adományokkal? Egyáltalán célba fognak érni? Nem tudom. De, azt sejtem, hogy a károsultak szája íze milyen lesz.
overdose 2010-07-11 09:48:10 (#4)
Árviz után hol a sok pénz ami összegyült hol van a 80 -millió értékü ruha amit a határon lefoglaltak és a károsultaknak küldtek a kérdés hol van????? nincs aki rendezze a dolgokat az embereknek nincs hol lakni hiszen ők nem tehetnek róla miért nem épitettek gátakat? meg lehetett volna előzni a bajt aki kiadta az árterületre az engedélyt az feleljen!!!!
Sziklai Szabolcsné 2010-07-10 18:05:41 (#3)
Igen, ezért írtam, hogy a kormánynak ez most egy nagy lecke, hogy amit ígértek, hogy más lesz mint nyolc éve, azt mennyire tudják betartatni.
Nagy baj lenne, ha az országban egyedül csak Orbán lenne tisztességes, ha nem lenne kikre lecserélni a korruptakat.
De attól tartok, a korrupció nem fog megszűnni, csak a személyek cserélődnek...
Ácsné Évi 2010-07-10 18:00:05 (#2)
Szerintem is felelősségre kell vonni azokat, akik akadályokat gördítenek, de ugyebár a törvények szerint: büntetőeljárás et cetera . A szigorú ellenőrzéshez is emberek kellenek, akik ezt elhívatottan végig is csinálják. Szegény károsultak még azt is várják ki?
Itt azonnal kell cselekedni, és bízom abban, hogy a kormány talál megoldást.
Ácsné Évi 2010-07-10 17:47:29 (#1)
Tényleg felháborító, hogy az a fejetlenség és érzéketlenség, amit a gáncsoskodók mutatnak.
Mi az, hogy nem jut el a segítség a rászorulókhoz? Miért gátolják, és kik gátolják?
Lehet, hogy éppen ezért akarná miniszterelnökünk kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatát a hivatalokba, mert tudja, hogy mennyi bürokrata, lekozmált gondolkodású ember van a közalkalmazottak között?!
Nem minden hivatalnok egy Orbán Viktor, mert ha az volna, szerintem már rég kiosztották volna a segélyeket.
Az biztos, hogy bárki lenne most a miniszterelnök, nem tudna azonnal, egy személyben mindent megoldani, egy olyan országban, ahol 8 évig az MSZP kormányozott...

,,továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt". Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek - sorolta a kormányfő.
,,Ragaszkodom ahhoz, hogy ezt - nap mint nap akár - minden magyar állami alkalmazott lássa"


Azokban a hivatalokban, biztosítási társaságoknál, akik most akadályt gördítenek a bajbajutottak ügye elé,
ez egy üzenet a kormányfőtől. Nem kellene olyankor is elmarasztalni Orbánt, amikor éppen a nép ügyében emel szót!
Ki vállalná helyette ebben a felfordult világban a kormányzást?!
WWW.TVN.HU, WWW.XFREE.HU, BLOG.XFREE.HU, VIDEO.XFREE.HU, SZOTAR.XFREE.HU, WWW.TVNSHOP.HU, TV.XFREE.HU, XFREE API, XPORNO.HU, XPOKER.HU,
© 2009 TVN.HU Kft.